Az MG májusi IndaMonth kampánya a következő Display First Award díjazottunk

2023-06-19

Az MG márkaismertségének erősítése és új modellek bemutatása állt az MG Motor Hungary májusi kampányának fókuszában, amit Display First Awarddal ismertünk el.

Az MG Motor Hungary-val az MG márka kommunikációjában közös munka tulajdonképpen tavaly ősszel, az MG márkajelzésű személyautók magyarországi forgalmazásának indulásával kezdődött. A márka üzleti stratégiájával párhuzamos íven haladt együtt az online display hirdetések, megjelenések tervezése. Az együttműködés eddigi csúcsa pedig a mostani kampány volt, melynek célja az MG márka ismertségének további erősítése, valamint több új modell – köztük az MG4 Electric – bemutatása volt.

„A brit származású, ám a közelmúltban kínai háttérrel újjászületett MG autómárka bevezetési szakaszában nagyon fontosnak tartjuk, hogy nagy elérésű, hatékony ismertségnövelő kampányokat is futtassunk. Hazánkban az internet penetráció már közel 90 százalékos, ennek megfelelően – és természetesen a mérhetőségük okán - kommunikációs stratégiánk gerincét az online megjelenések jelentik. A kezdetektől használjuk az Indamedia felületeit, melyek közül az ismertség növelésére kiválónak bizonyult az IndaMonth nevű termékük, amely széles körű elérést biztosított az MG márka számára. Az elsődleges kampánycél teljesítése mellett, az analitikai adatokban jól látható, jelentős forgalomterelő hatása is volt a megjelenésnek, szóval egyértelműen jó választás volt az IndaMonth használata. Köszönjük a lehetőséget és a megtisztelő Display First Award elismerést is” – tette hozzá Molnár Andrea, az MG Motor Hungary marketing- és PR vezetője.

Az MG4 Electric modellel kezdődődött az MG 100 százalékban elektromos autóinak értékesítése Magyarországon. A stratégiailag fontos bevezetéshez a forgalmazó Duna Autó Motors Disztribúció Kft. magas elérésű és látványos online display hirdetési megoldásokat használt, köztük saját fejlesztésű, reach-építő termékünket, az IndaMonth-t. A kampányt kiegészítette továbbá a Totalcar címlapján egy hétig látható, látványos címlapi megjelenés, a Just One is, melyen szintén az MG4 modell szerepelt.

„Ritka lehetőség, amikor egy újonnan a piacra lépő márkával a legelejétől együtt tudunk dolgozni, és az üzleti stratégiával párhuzamosan tudjuk fejleszteni a közös display-kommunikációs lehetőségeket. Ennek az együtt megtett útnak volt az eddigi csúcspontja a májusi kampány, ahol a legerősebb reach-építő termékünket bevetve igyekeztük csúcsra fokozni az MG márkaismertségét. Tomcsik Márton kollégám és jómagam is hálásak vagyunk az MG nekünk szavazott bizalmáért, és igyekszünk az év második felében is a lehető leghatékonyabb hirdetési megoldásokat szállítani, támogatva a márka fejlődését” – mondta Gáspár Balázs, az Indamedia Sales értékesítési vezetője.

Az IndaMonth igazán egyedi hirdetési megoldás az online display-piacon. Miért hatékony és egyedülálló? Reach-építő termékünk egy hónap alatt a teljes mért internet (15+) 79 százalékát tudja szállítani. Vagyis az adott kampány hirdetései ez idő alatt 5,1 millió internetezőhöz jutnak el az Indamedia portfólióján keresztül.* Az IndaMonth ideális választás például egy termék teljes körű bevezetéséhez, hiszen folyamatos jelenlétet és kiemelkedő elérést biztosít a digitális térben. Hat kereskedelmileg fontos célcsoportra rendelhető, négyféle méretű kreatívval fut, és természetesen multiscreen megjelenéssel.

Gratulálunk az MG Motor Hungary csapatának, és bízunk a további sikeres együttműködésben!

Borítóképen jobbról: Tomcsik Márton account manager (Indamedia Sales), Molnár Andrea marketing és PR vezető (MG Motor Hungary), Szabó Csaba márkaigazgató (MG Motor Hungary), Csaba Zsófia marketing koordinátor (MG Motor Hungary) és Gáspár Balázs értékesítési vezető (Indamedia Sales)

* Forrás: DKT/e.gemius (15+ belföldi közönség), 2023/01, havi valós látogató (RU), all device (inc. Index app).

Hirdetnék