CEMP Sales House blog

Hogyan segíti kolléganőnk fehér tyúkja az autizmussal élő fiatalok művészetterápiás programját?

2016. december 06. - Nagy István Gábor

A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub (melynek a CEMP csoport is tagja) jótékonysági sütivásárán idén kifejezetten fenntartható alapanyagokból készített süteményekkel vettünk részt. Az önkéntesség világnapjára szervezett Adni jó! sütiakcióban a becsületkasszába dobott összegeket jótékony célra, az Autistic Art Alapítvány művészetterápiás programjának támogatására fordítja a klub és a Telekom.

A fenntarthatóság jegyében igyekeztünk lehetőleg 50 km-en belül megtermelt, sőt saját kertben nevelt és termett alapanyagokból elkészíteni a Dívány.hu és a CEMP Sales House jótékony sütijeit. Ezért használta Juli és Noémi a saját fáról szedett diót, Judit a maga meggybefőttjét, Jucus a kerti sütőtökét,  Edináék pedig a házi tojást, és házi mézet. És így került a répatortába Vica kert végében kapirgáló fehér (vagy a barna) tyúkjának tojásából.

A sütés, és a jó ügy érdekében gyűjtés miatt olyan lelkesek lettünk, hogy megosztjuk a CEMP Sales House blogjának első sütireceptjét!

Mézes-diós ökörszem-süti

hozzávalók: (kb. 30 -35 db)

22 dkg vaj
10 dkg cukor
2 tojás sárgája (a fehér tyúké vagy a barnáé)
4 dkg méz (lehetőleg házi)
30 dkg liszt
6 dkg dió (ha van, saját)
2 dkg vaj
2 kk méz (az előbb használt háziból)

- A vajat és a cukrot habosra keverjük, a 2 tojássárgáját is a vajhoz és a cukorhoz keverjük, majd hozzáadjuk a mézet, és végül belekeverjük a lisztet.
- A puha masszát 20 percre hűtőbe rakjuk, majd kisebb diónyi (2 dekás) gombócokat készítünk belőle.
- Egymástól 3 centi távolságra sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és 1 órát hűtjük.
- Az apróra vágott diót a vajjal és a mézzel kis lángon, kevergetve összeforraljuk.
- 175 fokra előmelegített sütőbe rakjuk a gombócokat, 5 perc után kivesszük.
- A közepükbe mélyedést nyomunk egy fakanál nyelével, vagy bármilyen, kb egy cm átmérőjű akármivel, és kávéskanállal beletöltjük a tölteléket.
- További 5-6 percet sütjük, míg a sütik széle halvány aranyszínű nem lesz.
- Rácsra téve hűtjük.

(forrás: divany.hu)

 

Lassan egy éve zakatol a kedvezményvonat, ami szinte minden kiadvány-állomáson és platform-megállóhelyen megállt, ahol nagy elérésű vagy jól célozható kampányokat rendelhetett extra kedvezménnyel. Az elmúlt 12 hónapban egyet kértünk; ha felszáll, gondolkodjon állóképes hirdetésekben, mert azok úgy tudnak látványosak és eredményesek lenni, hogy kevésbé zavarják a felhasználói élményt, és a legyártásuk is egyszerűbb.

Az év utolsó megállója a közelmúltban megújult Port.hu és a Dívány, ahol egész decemberben 20% extra kedvezménnyel adjuk a fix, állóképes hirdetéseket desktopon, tableten, és mobilon egyaránt!

decakcio.jpg

- János, azt mondtam már magának, hogy maga a reszponzív design Ryan Goslingja?
- December 7-ig vagyok, főnök!
- A UX szemlélet Eric Claptonja?
- Ezt írtuk alá.
- Az infografikák Stingje?
- A közös megegyezésben.
- A hirdetés-tervezés Yehudi Menuhinja?
- Kész vannak a bannerek a CEMP Salesnek.
- De tudja, hogy komolyan mondom?
- Én is, főnök. A folderben, a helyén, zipben.

Ajánlatért, a részletekért keresse kapcsolattartóját, vagy írjon nekünk!

* A hónap terméke akció időtartama 2016. január 1. – december 31. Az akció kizárólag a meghirdetett akciós termékek adott hónapban történő teljesülése esetén használható fel, és a megjelölt kedvezmény mértékéig érvényes az árlistában szereplő kiadványokra. A kedvezmény minden esetben sávosan képződik. Az akció kizárólag a megjelölt hirdetési formátumok állóképes (nem animált) változataira vonatkozik. A kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze. A további hónapok akciói a későbbiekben kerülnek meghirdetésre.

Címkék: akció, december

Ha telefonjukkal együtt forgó embereket látott az utcán, a villamoson, vagy a céges menzán, eddig bízvást gondolhatta, hogy egy gömbpanorámás fotóban próbálnak a lehető legjobban körbenézni. Mostantól lehet, hogy az ösztönös mozdulattal az ön mobilhirdetésében barangolnak gyermeki kíváncsisággal.

Elkészítettük a 360 fokos hirdetést, a formátumot, amiben a felhasználó körülnézhet a telefonjával. Az ehhez szükséges kreatív egy gömbpanorámás állókép, amit nem különösebben nehéz előállítani, de szívesen segítünk is. A Tiltoramához hasonlóan sokkal több információ megy át rajta, mint egy hagyományos hirdetésen, és nagyságrendekkel könnyebb bevonódni, mint egy animáció, egy mozgókép, akár egy sima állókép esetében. Legfőbb előnye, hogy varázslatosan érdekes. Az ember ösztönösen szeret körbenézni egy új helyen, pláne, ha úgy van megkomponálva a kép, hogy érezni, hogy a szélein túl is van miért fordulni.

A lenyűgözően érdekes kreatív formátum az Index újságolvasó alkalmazásában már látható is!

A kreatív az MEC-vel közösen készült, köszönjük a támogatásukat, és gratulálunk az első megjelenéshez!
Ügynökség: MEC Hungary Kft.
Hirdető: Mercedes-Benz Hungária Kft.

Ha érdeklik a részletek, a formátumról itt talál bővebb információt, megrendeléshez keresse kapcsolattartóját vagy írjon nekünk!

Több olyan frissítés érkezett most az Indexre, ami nemcsak szép, de úgymond hasznos is. Tartalomfogyasztási, sőt tartalomhabzsolási szempontokból:

A változásokról ebben a cikkben olvashat részletesebben.

Címkék: index

Október 22-én rendezte meg a Femina klubest-sorozatának első rendezvényét. A teltházas esemény nehezen feldolgozható témájával mindenki találkozik saját életében. Az  elengedésről, veszteségről, és gyászról Szily Nóra beszélgetett Singer Magdolnával a Thália Színház Mikroszínpadán.

fklub.png
Annak ellenére, hogy fájdalmas témáról volt szó, a résztvevők egy igazán lélekemelő, segítő előadást hallhattak. Az este folyamán, bár voltak pillanatok, amikor a hallgatóság többségénél előkerült egy-egy papírzsebkendő, többször megkönnyebbült nevetéshullám söpört végig a közönségen. Singer Magdolna sok évtizedes gyásztanácsadói tapasztalatának köszönhetően most is természetes könnyedséggel beszélt a sokszor tabunak számító halál és gyász témaköréről.

A téma jellegéből kiindulva egy bensőséges atmoszférát biztosító helyszínre, a Thália Színház Mikroszínpadára esett a választásunk, a klubest háziasszonyának Szily Nóra újságíró-riportert kértük fel. A klubestet követően rengeteg pozitív visszajelzés érkezett mind szóban a helyszínen, mind utólag írásban, ami mindenképpen biztató, hiszen a rendezvénysorozat soron következő beszélgetése is fájdalmas témát, a rákbetegséget dolgozza fel.

(Tóth Diána - a Femina Klub marketing-felelőse)

Az áprilisig tartó klubesteken Szily Nóra házigazda olyan szakértőkkel dolgoz fel egy-egy témát, mint Vekerdy Tamás, Dr. Tari Annamária, Geszti Péter, Dr. Peták István és Dr. Bánki Endre, vagy Dr. Almási Kitti.

A Femina Klub előadássorozat célja, hogy megoldást nyújtson azokra a problémákra, élethelyzetekre, melyekkel a nők életük során mindannyian szembesülnek. A kimagasló olvasottságot elérő, legérzékenyebb női témákról tartott beszélgetéseket a Feminán is feldolgozzuk, az eseményeket nagyszabású támogató kampány (print, online, TV) kíséri.

A Femina Klub támogatói ajánlatát kérje kapcsolattartójától, vagy írjon nekünk!

Címkék: femina, femina klub

Kívül-belül megújult Magyarország egyik legnagyobb programkeresője, a Port.hu. Amit azonnal észre fog venni, ha mobilon vagy tableten tappint, hogy az új, reszponzív designban minden eszközön milyen gusztusosan jelenik meg rengeteg érdekes írott tartalom a 7 dologtól, amit nem tudott a Doctor Strange-ről az 5 dologig, amit viszont Terence Hillről nem tudott.

multiport2.jpg

Nem is hinné, mennyi Hill van még a művészvilágban (Jonah, Benny, Dulé, Jess, Scott, Roderick, Ross, és még sorolhatnánk), doktorból meg pláne rengeteg (Zsivágó, Zsírvágó, House, Dré, Ki vagy?, Strange, maffia, Doolittle, A) Mivel az oldal alatt kicseréltük a meghajtó rendszert is, a keresés egyszerűbb és pontosabb lett a Port.hu óriási adatbázisában. Az oldal immár Indapasst használ a bejelentkezéshez, ami olyan hasznos funkciókhoz jön majd jól a felhasználóknak, mint a premier-értesítő, a kedvenc tévécsatornák, filmek listájának testre szabása, vagy Szűcs Gyula mozikritikájának kiegészítése az "Akkor dumálj, amikor majd te is leteszel egy IMAX-filmet Hollywood asztalára!" hozzászólással.

A megújuláskor szem előtt tartottunk a legújabb ux trendeket, és a felhasználói élmény fokozása érdekében alaposan átalakítottuk a felületeinket. Mindezt úgy, hogy igyekeztünk megőrizni a korábbi évek hangulatát, és tudását. Megújulással szem előtt tartottuk a hetente az oldalra látogató több mint félmillió látogató igényeit. Ezért adatbázisunk továbbra is a legteljesebb programkínálatot nyújtja az országban, miközben a Port.hu a továbbiakban a hazai kulturális élet egyik kikötője is lesz egyben. A megújulással szeretnénk kifejezni tiszteletünket a Port.hu egy hete elhunyt alapítójának, Veszelovszki Zsoltnak.

(Andacs Botond, a Port.hu kiadója, a Fidelio Media ügyvezetője)

A megújítás a hirdetéskiszolgálást sem hagyta érintetlenül, mostantól a legújabb kreatív formátumok is az oldalhoz jól illeszkedve, de a felhasználói élményt egyre kevésbé zavarva jelennek meg az oldalon. Hirdetési lehetőségekért keresse kapcsolattartóját, vagy írjon nekünk!

Címkék: megújulás, port.hu

Novembertől megújult tartalommal és külalakkal jelentkezik a Színház.hu, Magyarország egyik legpatinásabb színházi portálja.

untitled-7.png
A Színház.hu a CEMP csoport, azon belül a Fidelio Media Kft. kulturális portfóliójának részeként születik újjá, és szolgálja ki továbbra is a színház iránt érdeklődő közönséget. A változás új szerkesztőséget és új szemlélet is hoz, miközben a portál megőrzi a hazai színházi életben betöltött meghatározó szerepét.

A Színház.hu életében jelentős mérföldkőnek számító redesign által letisztult, friss és korszerű vizuális megjelenésű felület kialakítására nyílt lehetőség. A kiadvány megújulása révén átláthatóbbak lesznek az egyes funkciók, emellett a korábbi menüstruktúrát is újragondoltuk. Célunk, hogy az irányításom alatt működő Fidelio.hu-val közösen meghatározó szereplői legyenek a hazai kulturális, azon belül is a színházi életnek. 

(Várhegyi András, a megújuló portál új főszerkesztője) 

Az eddig létrehozott kulturális folyamatok folytatódnak: ezért a jövőben is tudósítunk majd a színházi élet aktuális eseményeiről, továbbá az eddig – a Színház.hu és a Hálózat a Színházért Alapítvány közreműködésében – létrehozott tartalom is elérhető lesz az oldalon. 

(Andacs Botond, a Színház.hu-t novembertől kiadó Fidelio Media Kft. ügyvezetője)

A Színház.hu alapítója és korábbi ügyvezetője, Herner Dániel, valamint az elmúlt évtized szakmaiságát meghatározó főszerkesztő, Tóth Berta a Hálózat a Színházért Alapítványban dolgoznak tovább.

A Színház.hu a CEMP csoport kifejezetten színházzal foglalkozó kiadványa. Az adatbázisában összegyűlt írások, fényképek és mozgóképek az ezredforduló óta hűen tükrözik a magyar színházi élet történéseit. A portál teret ad a színházi szakma közléseinek is, ezáltal a magyar színházi közeg és a színház iránt érdeklődő közönség első számú online tájékozódási pontjául szolgál.

A natív hirdetési megoldások iránti felfokozott érdeklődésről a szakmányban prezentációt készítő sales accountok, az ügyféltárgyalásról ügyféltárgyalásra járó értékesítési vezetők, a briefekkel ébredő és ötletekkel fekvő kreatívok, és a legkülönfélébb témákban érdekes, tartalmas szövegeket, mozgóképet gyártó tartalomipari szakmunkások sokat tudnának mesélni.

Nálunk már 2016 is a natív éve, de a hirdetők szerint csak ezután robbannak be a kontentrakéták

Mi azonban natív stratégiai partnerünkkel, a Next Wave Europe-pal arra voltunk kíváncsiak, mit gondol a piac, a hirdetők és márkatulajdonosok, valamint az ügynökségek a natív hirdetések jelenéről, jövőjéről. Megbízásunkból az Inspira készítette el az első átfogó hazai online natív kutatást, aminek eredményeit most ön is megismerheti.

nativ_kutatas.jpg

Az online megkérdezésben 72 hazai top hirdető felső-, közép-, és szakmai vezetője vett részt, az ügynökségeket 67 szakember (digitális vezetők, médiatervezők) képviselte. Most az ő válaszaikból készült infografikánkon mutatjuk meg, mit gondolnak a hirdetők a natív hirdetésekről, a következő részben pedig a top hirdetők vezetőivel készült mélyinterjúk alapján elemezzük véleményüket, tapasztalataikat, elvárásaikat.

Címkék: első, hazai, natív

Az Index címlapjának bal felső menügombjától jobb alsó normál zenei A hangjáig minden pixele roppant értékes. Nem is fordul elő gyakran, hogy a gyors híreknek, feltárt tényeknek, és karcos véleményeknek fenntartott címlapon találunk 360 680 új, belakni való pixelt. Egy ekkora helyen elférnek fontos hírek 560 karakterben, vagy négy cikk a sportrovatból, esetleg három képes ajánló.

Legújabb 360 címlapi kilopixelünket viszont most önnek adjuk a desktop Indexen, egy kikötéssel. Használja duplahasábnyi szélességben terpeszkedő, kevésbé tolakodó állóképes hirdetésre!

Az új felület neve desktop címlapi Landscape, és október 18-tól bevezető áron az öné lehet! Akciós csomagban is megrendelheti, mert most az Index címlapi Landscape mellé 30% extra kedvezményt adunk a Feminán, minden platformon. Ráadásul az ünnepekre megnyitjuk a címlap ritkábban elérhető, közép medium rectangle hirdetési helyét, ami még egy remek lehetőség arra, hogy üzenetével temérdek Index-olvasó találkozzon.

cimlap_landscape.jpg

 

A részletekért keresse kapcsolattartóját, vagy írjon nekünk!

Címkék: index, címlap, új, landscape

A magyar emberek döntöttek. Az október 2-i népszavazást az interneten követték. Mint minden fontos eseménynél, most is az Indexen tájékozódtak a legtöbben.

tudta_nepszavazas.jpg

Egynapos, monstre percről percre hírfolyamunkban 222 bejegyzés, az Index belföld rovatában 28 cikk született. A rovat teljes portálokat utasított maga mögé, önmagában ellenfele volt a minket követő Origo címlapjának, aminek hasonló, Itthon rovata látogatottságunk felét sem érte el, oldalletöltésben pedig több mint háromszor szorgalmasabbak voltak olvasóink.

tudta_rovatok2.jpg

Az érdeklődés csak nőtt a népszavazást követő napon, 3-án hétfőn. A friss híreket ismét az Indexen kereste a legtöbb magyar ember.

tudta_nepszavazas_03.jpg

Olvasson még a korábbi fontos eseményekről, mint a foci, az Eb, az Oscar, ide pedig akkor kattintson, ha a multiplatform mérés érdekli! Népszavazás már nem lesz, de jön a női kézi-eb, és idén is lesz karácsony.

Hirdetési lehetőségekért keresse kapcsolattartóját vagy írjon nekünk

CEMP © 2014 Impresszum Médiaajánlat

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu